Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért szeretjük?

FURIOSO-NORTH STAR LÓFAJTA KEDVELŐINEK TALÁLKOZÓJA

DABAS, LAZÍTÓ-LIGET

2007. november 10.

 

Lovas barátainkkal közösen Dabas városában egy baráti hangvételű lovas-szakmai találkozót szerveztünk a furioso-north star lófajta kedvelői számára. A furioso-north star egy különösen veszélyeztetett, kis létszámú, tradicionális magyar lófajta, mely szakszerű tenyésztéssel és képzéssel napjainkban is megállja a helyét mind a teljesítmény-, mind a szabadidősportban. A rendezvény célja a furioso-north star lófajtát tenyésztő, a fajta egyedein sportoló, a fajtát valamilyen módon használó lovasok, valamint a többi tradicionális magyar lófajtát kedvelők számára kötetlen és közvetlen kapcsolatteremtési lehetőség biztosítása volt, miközben lovas ismereteinket különböző hasznos előadásokból gyarapíthattuk. Szeretnénk ezzel hagyományt teremteni, és a fajta kedvelői számára évente legalább egy-egy hasonló baráti találkozót megszervezni.

Az ehhez hasonló; tenyésztők, lovas sporttársak által önerőből szervezett szakmai találkozók jelentősége a jövőben különös jelentőséggel fog bírni, hiszen a fajta nagyobb létszámú méneseinek felszámolásával a furioso-north star lófajta jövője egyre inkább a kistenyésztők kezében lesz.

A rossz, szeles idő ellenére élénk érdeklődés keretében 50 fő jelenlétében zajlott a találkozó.

Az előadások nagyon érdekesek és tanulságosak voltak. Olyan kérdésekre volt már meg a válasz évtizedekkel ezelőtt, amelyekről jelenleg is vitatkozunk. Sajnáljuk, hogy nem mindenki hallgathatta meg, aki a fajtával kapcsolatban döntési helyzetben van.

 

Domokos Gábortól egy rendkívül élvezetes és felkészült előadást hallhattunk a fajta történetéről. Rengeteg hasznos információt kaptunk arról, hogy ki és mikor alapította, alakította annak idején a fajta bölcsőjét képező ménest, milyen céllal, milyen tenyésztési elvekkel, s majdan a világháborúk, a kommunizmus és a rendszerváltás hogyan tette tönkre azt, amit elszánt emberek, maximális tudásukat beleadva értek el, hosszas évtizedek, évszázadok után. Tanulságos volt, elszomorító és elgondolkodtató mindenféle szempontból.

Kép

 

Fülöp Sándor fogathajtó világbajnok előadása - pályakezdésének története, a furiosokhoz kapcsolódó apajpusztai élményei, fogatai, versenyei, mindezek fotókkal illusztrálva - igazán szívből szólt, és egyben bemutatta, hogy a fajtában, ha jó kezekbe kerülnek egyedei, milyen teljesítmény rejlik Úgy gondolom, személyében egy "igazi" lovasembert ismerhettünk meg. Az a képanyag, amelyet Sanyi bácsi előadása alatt láthattunk, felbecsülhetetlen érték. Ezúton is köszönjük a segítségét Novák Pálnak, hiszen az ő munkájának köszönhető, hogy ezeket a képeket szombaton mi is láthattuk.

Kép

Kép

 

Kabály Mónika és Cseporán Adrienn pedig egy új fejezetet indított a magánszorgalomból, térítésmentesen készített honlappal, melyet a furiosobaratok.atw.hu oldalon találhatnak meg a kedves érdeklődők. Munkájukkal a jelenkor és a jövő tenyésztőinek nyújtanak pótolhatatlan lehetőséget az információgyűjtésre, -áramlásra, -cserére, kapcsolattartásra...

 

Köszönöm az előadóknak, hogy megtiszteltek bennünket!

 

A jelenlévőknek kiosztottunk egy kérdőívet, mellyel a jövőbeni találkozók szervezéséhez gyűjtöttünk ötleteket, javaslatokat, hiszen úgy van értelme találkozókat szervezni, hogy az érdeklődők igényeit kielégítsük, érdekeit szolgáljuk.

Az itt kapott válaszok alapján megtudtuk, hogy a jelenlévők a jövőben legszívesebben egy a fajtát használó sportlovas beszámolóját, eredményes tenyésztőtárs tapasztalatait hallgatnák meg, illetve nagyon nagy érdeklődés mutatkozna a fajta nemesítésével, nemesítés lehetőségeivel foglalkozó témák iránt.

A kérdőívben megkérdeztük a jelenlévőktől, szerintük melyek a legkedvezőbb tulajdonságai egy a furioso-north star fajtához tartozó lónak. Az adott válaszok szinte mindegyikében benne foglaltatik a nyugodtság, megbízhatóság, sokoldalúság, tanulékonyság (természetesen más tulajdonságok mellett).

Az egyéb kérdésekre adott válaszokban egyértelmű támogatottságot érzünk a jövőben szervezendő találkozókra nézve, a kapott reakciók arra ösztönöznek, hogy a következő rendezvényeken a fajtához tartozó lovak is mindenképpen szerepeljenek, bemutatásra kerüljenek élőben valamilyen formában.

 

Szervezőtársaim nevében is köszönöm mindenkinek, hogy jelenlétével megtisztelte a rendezvényünket, előadóinkat, és hogy a kérdőív kitöltésével is segítette munkánkat. Nagy örömmel fogadtuk, hogy nem csak a furioso-north star lófajtát kedvelők, hanem más, hazai tradicionális fajta iránt érdeklődők is eljöttek. A találkozó két vendége Szlovákiából érkezett, illetve volt egy délvidéki vendégünk is, ezzel "nemzetközivé" téve a rendezvényt. Nekik külön köszönet érte, hogy a találkozó kedvéért ilyen hosszú utat megtettek!

 

Az előadások videofelvételen rögzítésre kerültek, mely felvétel a későbbiekben a tanczosaniko@freemail.hu e-mail címen megrendelhető lesz DVD - n.

 

Az előadások anyaga, illetve a vetített képanyag hamarosan látható lesz a furiosobaratok.atw.hu honlapon.

 

Köszönet a házigazdáknak Kozma Krisztinának és Bokros Tamásnak a helyszín biztosításáért!

 

A szervezők nevében: Dr. Plutzerné Tánczos Anikó